Balatonring Team
sajtóközlemény, és az ehhez kapcsolódó cikkek, illetve olvasói
vélemények.
“Összefoglaló a Balatonring
Team péntek délután 17 órakor Le Mans-ban megtartott
sajtótájékoztatójáról. Az alábbi sajtónyilatkozat a Dorna tudtával
és jóváhagyásával született.
Jorge Martinez Aspar tisztázta a Balatonring Team körül zajló
ügyeket - A csapatfőnök cáfolja
Talmácsi Gábor és menedzsmentje
állításait
Péntek délután Le Mans-ban rendkívüli sajtótájékoztatót tartott
Jorge Martinez Aspar Úr, azzal a céllal, hogy tisztázza a
Balatonring Team jelenével és jövőjével kapcsolatos kérdéseket.
Aspar Úr kiemelte, hogy a csapata professzionális kapcsolatot
alakított ki az elmúlt években Talmácsi Gáborral. 2007-ben közösen
nyertek világbajnoki címet a 125-ös köbcentisek között, és ettől az
évtől a 250-es kategóriában szerettek volna minél jobb eredményeket
elérni.
Hangsúlyozta, hogy azok a vádak,
amelyek Talmácsi Gábor menedzsere részéről érték a csapatot,
teljességgel hamisak és megalapozatlanok. Elmondta azt is, hogy
csalódottan vette tudomásul, hogy hosszú ideje el sem tudja érni
Gábort, hiszen szerette volna még időben vele, személyesen
tisztázni a kialakult helyzetet, hogy ezáltal elkerülhető legyen a
szerződésbontás.
Aspar Úr úgy érzi egyébként, hogy a kialakult szituáció nem csak a
csapat, de különösen Talmácsi Gábor számára rendkívül káros.
Jorge Martínez “Aspar”:
„Szeretném hangsúlyozni, hogy köztem és Gábor között mind
szakmailag mind emberileg tökéletes kapcsolat alakult ki az elmúlt
három évben. Felfoghatatlan józan ésszel, hogy miért döntött így,
három futammal a szezonstart után, ráadásul úgy, hogy újoncként
fantasztikusan kezdte az évet, és egyre több tapasztalatot szerzett
az új kategóriában. Ötödik összetettben, mindössze egy ponttal
lemaradva a negyedik helyezettől.
A Gropu Milton, a csapat főszponzora, és az összes többi támogatónk
elégedett a Balatonring Team megalakításával és az eddigi
eredményeivel, és mi is hasonlóan gondoljuk. Ráadásul ez a projekt,
a Balatonring beruházás mind Magyarország mind Gábor és a csapat
számára egy előnyös és fontos ügy, kitűnő lehetőség. Emiatt is
szomorú, és tragikus következményekkel jár, hogy Talmácsi Gábor
menedzsere az egyéni érdekeit szem előtt tartva mind a pilóta, mind
pedig egész Magyarország számára károkat okoz.
28 éve élek és dolgozom a motorsport világában, de ilyet még nem
láttam. Teljesen érthetetlen, és felfoghatatlan, hogy egy menedzser
a saját versenyzőjének a karrierjét derékba töri.
Noha, fájnak a történtek, de lássunk világosan, én még nem vetettem
el véglegesen a gondolatot, hogy Talmácsi továbbra is a Balatonring
Team pilótájaként versenyezzen.
Jogtalannak tartom a Faster Menedzsment ügyvédjének azon
kijelentését is, miszerint Gábornak csak egy motorja van, pedig a
csapat kettőt ígért. Ez bizonyára abból ered, hogy nem ismeri ezt a
világot, és nem ismeri pontosan a Gáborral kötött
megállapodásunkat.
A Balatonring Team pilótája olyan gyári RSA Aprilia motorral
versenyez, mint az összes többi élmenő, például Bautista vagy
Simoncelli, és egyébként az egész kategóriában összesen 3 versenyző
rendelkezik két motorral. Azt hiszem, Gábor eddigi eredményei
önmagukért beszélnek, a technikai háttérre nem lehet panasz.
Az elmúlt években fantasztikus munkakapcsolat alakult ki közöttünk,
tökéletesen tudtunk együtt dolgozni, még a legutolsó jerezi futamon
is.
Hihetetlen, hogy mi történt az azóta eltelt bő egy hét alatt, engem
és a csapatot is megdöbbentett a szerződésbontás híre. Egész
egyszerűen nem értem a dolgot. Nem gazdasági jellegű vitáról van
szó, nem arról, hogy ne tudnánk eredményesen együtt dolgozni, hanem
egyértelmű, hogy Talmácsi Gábor menedzsere okozta ezt az
egészet.
A legfontosabb, hogy valahogy próbáljuk megőrizni azt a
kapcsolatot, ami 2007-ben egészen a világbajnoki címig repített
minket, tavaly pedig a világbajnokság harmadik helyére.
Folyamatosan keresem, de azóta sem érem el Gábort, egyszerűen
lehetetlen felhívni, talán ez keserít el a legjobban, annál is
inkább, mert ezt a szituációt nem az ő vagy a mi viselkedésünk
idézte elő.”
Forrás: balatonring.com
Amit eddig
tudunk
Tegnap bombaként robbant a hír,
miszerint Talmácsi Gábor szerződést bontott csapatával, a
Balatonring Racing Teammel, amely alakulat tulajdonképpen az Aspar
Team „leszármazottja”.
A hivatalos információk szerint Talmácsi Gábor és a Jorge Aspar
Martinez közötti szerződésbontásnak (amelyet a magyar versenyző még
a 2007-es Japán versenyhétvégén írt alá) a 2. motor hiánya és a
Talmácsi Gábor médiaképviseletéhez fűződő jogok egyoldalú
megváltoztatása miatt következett be. Valljuk be őszintén, hogy
mindez így első hallásra igen „erős” lépésnek tűnik, legalábbis az
okot tekintve, azonban ne ítélkezzünk az ismeretlen felett. Tegnap
délelőtt felhívtuk telefonon Juhász Tamást, Talma menedzsmentjének
logisztikai menedzserét, aki a franciaországi Le Mans-ban
tartózkodik. Sajnos konkrét információkat tőle sem tudtunk meg,
azonban elmondta, hogy „mindenhol kérdőjel” van.
Szintén telefonon beszéltünk Várnai
Andreával, Talmácsi Gábor menedzsmentjének marketing és
kommunikációs menedzserével, azonban akárcsak Juhász Tamástól, úgy
tőle sem sikerült „tűz közeli” információkat megtudnunk.
Hírfoszlányok azonban természetesen vannak. Jorge Aspar Martinez,
Talma csapatfőnöke, elmondta, hogy Gábor részéről ez az egyoldalú
szerződésbontás példa nélküli és nem igen tapasztalt hasonlót a
korábbiakban.
“Érthetetlen és felfoghatatlan a
döntés, mivel Gábor gyári motort kapott a csapattól, és ő igazolta
a tehetségét, hiszen nagyszerű eredményeket ért el vele az évek
folyamán. Mindig is tökéletes volt a viszonyom vele, ezért remélem,
sikerül beszélnünk, melynek során tisztázzuk a helyzetet és
folytatódik az eddig kölcsönösen gyümölcsöző kapcsolat. Nem értjük
az egészet, nem értjük, hogy tehet ilyet egy világbajnok. 28 év
alatt, mióta a GP-sportban vagyok, ilyet nem láttam. Mi soha nem
rúgtuk őt ki, sőt, várunk rá. Várjuk, mit tesz Gábor, többször
hívtam telefonon, de nem érem el, mindig csak a menedzsere beszél,
Gábor soha”, mondta Martinez.
Rengeteg a kérdés tehát, azonban a
legfőbb kérdés továbbra is az, hogy hol fogja folytatni a 2007-ben
125 köbcentiméteresek között világbajnok magyar motoros. Egyes, meg
nem erősített információk szerint, Gábornak a Superbike-ban lehet
jövője, azonban ez egyelőre csak kósza hír, mintsem tény. Így vagy
úgy, de Talmának szinte biztosan nehéz dolga lesz, hiszen az idény
„közepén” új és egyben ütőképes csapatot találni nem egy egyszerű
történet. Kétségkívül a menedzsmentnek mindent be kell majd vetnie
annak érdekében, hogy Talmának megfelelő hátterű csapatot
találjanak, hiszen egy ilyen kvalitázsú motoros, mint Gábor nem
tűnhet el csak úgy a süllyesztőben.
Stefano Favaro, Talmácsi
menedzsere, a következőket mondta a fejleményeket illetően: „2-3
hónapja megy a huzavona a második motor és Gábor médiaképviselete
miatt. Jerezre ígérték, hogy lesz még egy gépe, de mégsem lett.
Megkérdeztem Gino Borsoi csapatfőnököt, hogy miért nincs, azt
mondta, nincs rá pénzük. A szezon előtt nem ezt ígérték. A
Fasternek kizárólagos szerződése van Talmácsi Gábor média
megjelenésére, interjúk, nyilatkozatok, minden kommunikációs dolog
beletartozik. A múlt héten a Balatonring ezt önhatalmúlag átvette,
amihez nincs joga. A Fasterrel kellene tárgyalniuk, ha meg akarnák
szerezni, de ez nem történt meg. Egyelőre nem tudom, hol megy majd
Gábor. Nincs ötletem, de az a célom, hogy mindenképpen a MotoGP-ben
maradjon”A cél tehát a MotoGP-ben maradás, azonban a kérdés az,
hogy milyen áron? Az most már bizonyos, hogy a vasárnapi francia
nagydíjat Talmácsi nélkül fogják megrendezni. A Balatonring Team
azonban ott van Le Mans-ban és a telesport értesülései szerint
Angel Rodriguezzel fognak rajthoz állni, azonban ez az információ
még nem nyert megerősítést. Stefano Favaro egyébként az RTL Klub
híradójának elmondta, hogy Gábor vagy a 125-ben, vagy pedig a
királykategóriában fogja folytatni ezt az évet. Azért valljuk be
őszintén, hogy mind a két opció elég „furcsán” hangzik.
Forrás: motogphirek.hu
Élő közvetítés: Talmácsi
elmondja, miért szállt ki
Délelőtt 11-től, egy
sajtótájékoztatón beszél arról Talmácsi Gábor, hogy miért bontott
szerződést a csapatával. A szakítás miatt már a vasárnapi futamon
sem indul.
Szerződést bontott csapatával, a
Balatonring Team-el Talmácsi Gábor, így már vasárnap sem indul el a
gyorsaságimotoros világbajnokság Francia Nagydíján Le Mans-ban.
Talmácsi azt nyilatkozta: “az életem a versenyzés. Azonban
elérkeztünk arra a pontra, amikor kénytelenek voltunk átértékelni,
mérlegelni a helyzetet. Katar óta folyamatos rajtam a nyomás
emiatt, és nagyon nehéz 250 km/h-val száguldani a pályán úgy, hogy
az ember tudatalattijában ilyen dolgok vonják el a figyelmet, a
kellő koncentrációt. Nem tudom, mit hoz a jövő, de ennél az
állapotnál csak jobb lehet.”
A hivatalos közlemény szerint a
szakítás oka az, hogy Talmácsinak így jobb, a konkrét okok között,
például a második motor hiányát sorolták fel, és a
“médiaképviseleti jogok egyoldalú megváltoztatását”.
Forrás: Tenyek.hu”
“Olvasóink véleménye
Talmácsi Gáborék szakításáról
Mint arról korábban már
beszámoltunk, Talmácsi Gábor szakított csapatával és nem indul Le
Mans-ban. Csapatfőnöke szerint példa nélküli Talma
szerződésbontása. Az még csütörtökön biztossá vált, hogy a spanyol
Angel Rodriguez helyettesíti Talmácsi Gábort a
gyorsaságimotoros-világbajnokság hétvégi, Francia
Nagydíján.
Jorge Martinez nem érti Talmácsiék
döntését, a csapatfőnök szerint minden feltételt biztosítottak a
magyar versenyző indulásához.
Arra kértük olvasóinkat, írják meg,
hogyan alakulhat Talma további pályafutása.
A beérkezett levelekből az
alábbiakban olvashatnak:
Én is azt mondom, hogy nem épít
konkurens csapatot az első számú istállónak. Ez úgy állhatott elő,
hogy a fő istállóba leszerződtette Bautista mellé DiMegliót, aki a
Talmával kötött, 250-re is vonatkozó szerződéskor még sehol sem
volt. Nyilván az akkori szerződést nem mondta fel - szerintem főleg
a Balaton Ring, mint építési vállalkozásban rejlő üzlet miatt - de
Talma mégsem a fő csapathoz került, hanem a kistestvérhez.
Véleményem szerint már itt kezdődhettek a problémák, amit eddig
próbáltak Talmáék kompromisszum készen kezelni. Eddig sikerült.
Talma szerintem nem fog elveszni, mert a képességeivel mindenki
tisztában van (lásd a KTM-től való távozás után is talpra állt),
2007-ben úgy is világbajnok tudott lenni, hogy Aspar úr is a
spanyol versenyzőt, Faubelt szerette volna inkább világbajnoknak.
Sajnos a motorsportban túlzottan minden a spanyolok, és az olaszok
körül forog.
(ZZ)
Ha csak nincs valami a
tarsolyukban, valószínűleg közeledik a vég. Újra egy “magyaros”
történet. Ilyen nincs!!!
Sajnálom, és dühös vagyok. Az igazságot megint csak nyomozzuk,
érthetetlen és felfoghatatlan. Érdekes, hogy megint csak a
magyarral szórakoznak? Vagy a magyar a problémás sportoló (Edei,
Talmácsi)? Tényleg nem nagyon hallani világbajnokokról, akiket
szívatnak. Vagy kevesen vagyunk és nem hallunk sokat?
Tele vagyunk kérdésekkel és megint mi lettünk szegényebbek, mert
nehezen tudom elképzelni, hogy ezután még felfelé menjen Talma
pályafutása. De ettől még ezt szeretnénk, és ezért szurkolunk.
Sajnálom, Hajrá Talmácsi
(Kulcsár István)
Én rendkívül nagyra értékelem az
elért világbajnoki címét, mégis úgy látom, hogy ennyi volt és nem
több. Mellette olyan tizenéves tehetségek versenyeznek, akikkel
sohasem lesz egyenlő ellenfél. Mindezt be kell látni, és le kell
vonni a megfelelő következtetéseket és nem másokban keresni a
hibát, amit addig nem tett, amíg jól mentek a dolgok.
(Sumpi)
Martinez úr nem építhet konkurens
csapatot saját, első számú istállója ellen… Talán ezért nincs 2.
motor, meg pótalkatrész, no meg kellő legjobb beállítás…
A Balaton Ring-már, ha megépül egyszer-az talán jó befektetés a
tulajdonosnak biztosan.
(tomkó)
Vissza a 125-be?
Vagy Tóth Imiék mellé tarcsinak?
Esetleg Talmácsi Gergővel közösen az Alpok Adria II-be?
Szerintem ennek a lépésnek az lesz a vége, hogy Talma szépen elvész
a süllyesztőben.
Spanyol csapat többet nem hívja, gyári motort többet nem
kaphat.
A további motorozáshoz meg kevés lesz, ha a mol, meg a témobil
mellette áll.
Vagy esetleg Pannónia p120-assal fog versenyezni?
Kár érte
(Meg Mondó)
Forrás: Telesport.hu“